Visszalépett a Magyar Rádió elnökjelöltségétől a posztot jelenleg betöltő Such György, mert a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökségben nem volt konszenzus a jelöléséről, így a pályázat nélküli hosszabbítás lehetőségével nem kíván élni.
2010. március 25. 14:07
p
0
0
1
Mentés
Such levélben tájékoztatta döntéséről a kuratóriumot. „Csak a mértékadó politikai erők támogatása mellett lehet és érdemes betölteni, mert csak ebben az esetben garantálható az intézmény tényleges függetlensége. Az elmúlt hetek eseményei alapján számomra teljesen világossá vált, hogy a mandátumom pályázat nélküli meghosszabbítása kapcsán a jelenlegi, politikailag felfokozott kampányidőszakban a kritikus politikai támogatottság nem biztosítható” - áll a dokumentumban.
Az információ szerint a levélben a pályázat nélküli hosszabbítás napirendről levételét kéri Such György, aki egyben jelzi: kész megpályázni a tisztséget, amennyiben az egyöntetű támogatást sikerül ismét elérnie.
Ordas Eszter bukása után Bujdosó Andrea lett a Tisza Párt budapesti frakcióvezetője – de az igazi döntések továbbra is Magyar Péter kezében maradnak. A pártban gyakorlatilag minden mozdulat közvetlenül az elnöktől érkezik, miközben a káderhiány és a politikai éretlenség egyre látványosabb.
Egy évtizede figyelmeztettünk: ha nem védjük meg a külső határainkat, aligha lesz visszaút.
p
2
0
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smalladam
2010. március 25. 14:59
suchot is utolérte a rudizoltán-szindróma: mivel egyrészt láthatóan csinált is valamit, másrészt nem volt ész nélküli pártseggfej (diszklémer: ez nem azt jelenti, hogy minden rendben lett volna) ezért aztán nem is kell senkinek:D